Z s í r é g e t ő    é s   c e l l u l i t m a s s z á z s

  • Kezdõlap
  • Rólam
  • Masszázs
  • Sikerek

Sikerek
Fogyni akartam, de sikerült ezen kívül méregteleníteni is a szervezetemet. Már egy fél éve elmaradt a menstruációm, s a kezeléseknek köszönhetõen újra beindult a ciklus.A nõgyógyászom is azt szerette volna, ha legalább 50 éves koromig menstruálok, csak õ hormongyógyszert akart felírni. Hú, de jó érzés a csodálkozó kérdésekre válaszolni: hogy fogytál le ilyen sokat? kép Általában el sem hiszik, hogy „csak” annyit, hisz centikben még látványosabb a változás. Amit a kezelésekért kifizettem, az messze elmarad attól a számtól, amit a ruhatáram kicserélésére kellett volna költeni. Marianna segitségéval teljesen átállítottam az agyamat: soha többet nem akarok olyan egészségtelenül étkezni, mint régen. Így nyílván tartani fogom a súlyom.

12 cm hasból, 10 csipõbõl, 5-5 cm combokból - ennyi a "Mariannakúra" eredménye, no és 9,5 kg! mindez 3 hónap alatt. Ugye ez nem semmi?Jó rám a 10 évvel ezelõtti ruhám is, s micsoda szerencse éppen újra divatba jött!



Kb.10 kg súlyfeleslegem volt. Ami ennél is nagyobb baj, hogy olyan igazi „körte” alkat révén már alig tudtam konfekció méretet hordani. Külsõ segitségre volt szükségem ahhoz, hogy leadjak néhány centit és kilót. Mariannának köszönhetõen könnyedén mentek le a kilók rólam. A tizedik kezelés után 8 kg-mal voltam kevesebb, mint az elején. Újra jó a 42-es méret, sõt néha a 40-es is. S ami hihetetlen: százszor jobb a közérzetem, sokkal több energiám van, nem vagyok fáradékony és aluszékony.


Nekem a fogyókúra egy örökké tartó folyamat, ami kb. 12 éves koromban kezdõdött, amikor elkezdtem gömbölyödni itt-ott. Innentõl kezdve a mindenféle módszerrel végzett fogyókúrás, az elkeseredett elégedetlen, illetve kevésbé fogyókúrás idõszakok váltakoztak. Mivel zsírpárnáim mindig a popsim és a combom körül koncentrálódtak, ezért a hosszú évek során semmilyen módszerrel - pedig igazán erõs akarattal - sem sikerült elérnem azt a célt, amit szerettem volna. Egyszerűen nem onnan fogytam, ahonnan kellett volna. Ahogy kinõttem az iskolapadból, lassan - ha nem is megszerettem - de megbékéltem a testemmel, de továbbra is zavart a súlyfeleslegem. 2005-ben újból harcba szálltam és igy kerültem Mariannához. 3 hónapig jártam hozzá és lassan valóra vált minden álmom. 7 kilót fogytam, pontosan onnan ahonnan szerettem volna, kisimult a bõröm, tele lettem önbizalommal, mert nagyon csinosnak érezhettem magam és végül terhes lettem a kisfiammal, akire már évek óta vágytam. Megszakítottam 3 évre a kezelést, de most 2008-ban újra itt vagyok... 
Annyi minden változott az életemben, de itt minden ugyanúgy történik. Ugyanaz a kedves arc, ugyanazok az érzések és illatok. Újra fel tudom venni azt a ruhát, amit életemben csak egyszer, 2005 májusában tudtam viselni. Már csak egy kistestvér hiányzik a pocakomból. Tele vagyok reménnyel!


Nagyon hálás vagyok neked, hogy hozzásegítettél ahhoz, hogy újra NÕNEK érzem magam, igy közel az 50-hez. Nélküled ezt nem sikerült volna elérnem! Kb. 5 hónap alatt sikerült közel 15 kg-mot fogynom, csípõbõl 8 cm, hasból 12cm, derékbõl 10 cm, a combjaimból 5-5 cm-t sikerült közösen lefaragni. Nagyon boldog vagyok! Átolvasva amit irtam, azt tapasztalom, hogy a siker szó meghatározó lett számomra, régóta nem írtam le magammal kapcsolatban ezt a szót! Kívánom, hogy nagyon boldog légy, hogy a munkád és az életed úgy alakuljon, ahogyan Te szeretnéd, az élet adja vissza azt a sok jót, amit Te adtál Nekünk!


Megköszönhetném Neked, hogy újra bele merek nézni a tükörbe, hogy végre emberi külsõvel rendelkezem, hogy ismét Nõnek érzem magam, de én sokkal többet köszönhetek Neked, hiszen mindezt bármelyik lelkiismeretes, jó szakember megtette volna értem. A többlet, ami Tõled kaptam, felbecsülhetetlen értékű: a hitemet adta vissza az életben és magamban. Elindítottál egy olyan úton, ami lehetõvé teszi számomra, hogy élvezni tudjam az életet, még akkor is, ha buktatókkal teli, rögös úton járok. A hálám és a köszönet kifejezésére nincs megfelelõ szó, ezért érd be jõvõre vonatkozó jókívánságaimmal: azt kívánom, hogy kamatostul kapd vissza az élettõl mindazt a jót, amit nekem adtál!


8 hónapja járok Mariannához. Eddig 23 kg-mot fogytam. Nagyon jól érzem magam, kettõnk kitartásának köszönhetõen. Derékbõségem 30 cm-el lett vékonyabb!


Mester Marianna, Telefon: 20/209-3620 

E-mail: mariannamester@gmail.com